2012-11-03

12.11.20 | Bischof Anna lélekgyógyász ingyenes nyílt napja

Bischof Zsuzsanna Anna vagyok.

Hosszu utat jártam már be életem során a fényt keresve, 1989-ben találkoztam az igazi Isteni fénnyel ami megváltoztatta az utamat. Az élet eseményeiben kaptam olyan tanításokat és komoly égi megtapasztalásokat amik által az egyéniségem kezdett átformálódni, szemléletem az ember és Isten kapcsolatában elmélyülni.
Őrangyalaim azóta is vezetnek. Spirituális iskolákat is bejártam, köztük számomra a legmeghatározóbb az AURA-SOMA volt 1997-ben. Ez után kezdtem el festeni. Csodálatos fény festményeket kaptam szinte nem is itt jártam amikor a képeket festettem. Tudtam, hogy ezek a képek minden embernek szólnak akiket megérint üzeneteik, a belőlük áradó fény és szeretet, béke. A festményekkel szeretném szolgálni az emberiséget és tovább közvetíteni azt a csodálatos szeretetet amit én is kapok az égi angyaloktól,
mestereimtől. A mostani zürzavaros világban van a legnagyobb szükség az isteni szeretetre, hogy az a rengeteg félelem ami az embereket fogva tartja meg szűnjön és átvegye a szerepet a mindent elsöprő szeretet és belső béke.

Ebben szeretnék a képekkel segítséget nyújtani azoknak a lelkeknek, akik véget akarnak vetni az életükben eluralkodott zűrzavar és félelem felett.

......... ~ O ~  .........

Mindannyian keressük a fényt az életünk során, ami megvilágítja utunkat, egy lámpás, ami segít abban, hogy el ne tévedjünk, és lássunk egy darabig előre. Életem során sokat kellett a sötétben tapogatóznom, amíg meg nem kaptam a lámpásomat ami segít eligazodni az útvesztőkben. Szeretnék segíteni azoknak a lelkeknek akik még nem találták meg a lámpásukat, vagy éppen elhagyták az utuk során.

Egyedi rendszer alapján, az általam festett színes, magas rezgésű képekből, a lélek választ képeket, amik mondani valóját megbeszéljük, közös konzultációval felszínre hozzuk a rejtett képességeket, és szépséget. Harmóniába hozzuk a lelket a testtel, hogy szabadon tudjon dönteni az élethelyzetekben, és az önelfogadás megtörténjen minden szinten. A képek a bennünk lévő Isteni lélekkel kapcsolódnak, annak erejét felerősítik, így egyre biztosabbak leszünk  önmagunkban, utunkban és elsősorban Teremtőnkkel. Kapcsolatunk erősödik, tanítóinkkal, őrangyalainkkal, felerősödik az intuíciónk is.

A kiválasztott képet, "használni" is kell. Nyugodt helyzetben /ülve, fekve/ magunkra tesszük és befelé figyelünk. Megemeli a rezgésszintünket így gyorsaban felültudunk emelkedni a problémákon. A lélek megnyugszik, kellemes magasztos érzés tölti be az egész lényünket.

A képek üzeneteket is hordoznak amit a konzultáció során feltárunk


Az nov. 20-i, 10:30-tól kezdődő
ingyenes nyílt napra, 20 perces időtartamra,
előzetesen jelentkezni a Nap-Ház elérhetőségein lehet.


Szeretettel várok mindenkit!

Bischof Zsuzsanna Anna

1 megjegyzés: